Charles Baudelaire: Távoli illat
Ha lehunyom szemem, s egy fülledt őszi este
belélegzem forró melled lágy illatát,
bús lelkemen boldog vidék képe illan át
izzó napfény tüzes ecsetjével festve.
Kegyes sziget, hol a gyümölcs szinte esve
dagad a nyurga fák lázas, dús lombja alatt,
s nőknek szemén kéjjé lobban a pillanat
s látom, hogyan hajlik a férfi izmos teste.
És illatod elvisz, hol már gályák hada bont
ezer vitorlát, míg kitisztul a horizont,
ahogy öblök ölén ezer árboc lebeg itt,
s zölden párál a hűs tamarind, s égre dűl,
de már matrózének s e buja szag részegít,
majd bennem összeér - és titkon egyesül.
A verset itt találtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése